A WESSLING az ELTE TTK nyílt napján

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara az idei évben is megrendezte Nyílt Napját, amelyen a WESSLING Hungary Kft. az egyetem partnercégeként vett részt.

Előadásunkban bemutattuk a laboratóriumot, standunknál pedig a leendő hallgatók tájékozódhattak a társaságunk tevékenységéről, valamint az ELTE Kémiai Intézetével közösen fenntartott Elválasztástechnikai Oktató és Kutatólaboratórium munkájáról.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara részletes és élményszerű programokkal mutatta be az érdeklődőknek oktatási-kutatási tevékenységét, a kar mindennapi életét, munkáját. A WESSLING Hungary Kft. szoros kapcsolatot ápol az egyetemmel: kollégáink, szakértőink jelentős része ma is innen érkezik hozzánk, nem véletlen, hogy a WESSLING Hungary Kft. társadalmi felelősségvállalásának egyik legfontosabb feladata a jövő generációinak támogatása, a hazai oktatási rendszerrel való együttműködés.

Az Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratóriumot (EKOL) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karával és Kémiai Intézetével azért hoztuk létre, hogy a gázkromatográfia (GC), a folyadékkomatográfia (HPLC) és egyéb kapcsolt technikák alkalmazásával megvalósítható, új mérési módszereket fejlesszen ki. Az immár tizenöt éves kutatóműhely óriási szerepet játszik a hazai kémiaoktatásban: diákok tucatjai kutattak, kutatnak a laboratóriumban, számos TDK- és PhD-dolgozat, félszáz szakdolgozat született már itt.

A dohányzás ízületgyulladást is okozhat? Meghatározható egy olajszennyeződés eredete? Mi a baj a gyerekjátékokkal… és az élelmiszerek csomagolóanyagával? A fenti kérdésekre az elválasztástechnika segítségével találtak választ az EKOL ösztöndíjasai.

A kémia egy csodálatos világot nyit meg a továbbtanulók számára, az olyan vizsgálólaboratóriumokban pedig, mint a WESSLING Tudásközpont, az elméleti tudás gyakorlati alkalmazására is lehetőségük nyílik a fiataloknak: környezeti, élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági vizsgálatok százai várnak rájuk – mondta el Szunyogh Gábor, a vállalat marketingvezetője előadásában.

Standunknál Nyíri Zoltán, az EKOL kutatója és Konecsny Tímea, a WESSLING marketingosztályának munkatársa várta az érdeklődőket.

Jöjjön hozzánk dolgozni!

A WESSLING Hungary Kft. vonzó karrierlehetőséget, izgalmas szakmai és képzési területeket kínál. Tudásközpontunk egy modern laboratórium Újpest szívében, amely immár több, mint 25 éve megbízhatóan szolgáltat a hazai piacon!

További információk a karrierlehetőségekről.