Szakmai napok a WESSLING szervezésében

A WESSLING Tudásköpont konferenciái 2018-ban

Piacvezető laboratóriumunk fennállásának huszonöt éve alatt tekintélyes tudás és tapasztalat halmozódott fel, amelynek publikus részét szakértőink örömmel osztják meg partnereinkkel és minden érdeklődővel

  • A WESSLING Tudásközpontban rendszeresen szervezünk konferenciákat, szakmai napokat közérdekű, a környezetvédelmi, élelmiszer- valamint gyógyszerbiztonsági ágazatot egyaránt érintő témákban. 
  • Ingyenes rendezvényeinkre meghívjuk a hatóságok, szakmai szervezetek képviselőit is, hogy minél teljesebb és hasznosabb információkkal szolgálhassunk a közönségnek.
  • Íme a már megtartott, illetve a tervezett konferenciáink listája. Kérjük, jelentkezzen a megadott elérhetőségeken, hogy regisztrálhassuk rendezvényeinkre!

 

2018. október 10.

  • Mikroműanyag a Dunában - Konferencia a Parányi Plasztiktalány projekt során a felszíni vizeinkben mért mikroműanyag-szennyezésről

A WESSLING Hungary Kft. partnereivel együtt az idén tavasszal indította el a Parányi Plasztiktalány projektet, amelynek célja az volt, hogy a tiszai mérések után a Duna és mellékfolyóinak mikroműanyagszintjét is megvizsgáljuk. Már a Rába és az Ipoly vonatkozásában is rendkívül érdekes és értékes eredmények születtek, október 10-én pedig konkrétan a Duna vizsgálatáról számolunk be. 

A konferencián a mérési eredmények ismertetése mellett szó esik a mikroműanyagok okozta globális kockázatokról, a magyar hatóságok és vízügyi szervezetek munkájáról, tudománynépszerűsítési módszerekről, és természetesen a laboratóriumi vizsgálatokat is megtekinthetik az érdeklődők.

Örömmel látjuk ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvényünkön.
Mivel a férőhelyek száma korlátozott, a jelentkezés sorrendjében töltjük be a helyeket, ezért kérjük, részvételi szándékát mihamarább jelezze!

Regisztráció

2018. május 24.

    Mi múlik rajta? Több, mint gondolná! - szakmai nap a mintahomogenizálásról, minta-előkészítésről.

Rövid leírás: A megfelelő mintavétel hiányában az elképzelhető legpontosabb laboratóriumi technika használata mellett sincs esély a minta alapjául szolgáló tételek biztonságos minősítésére ugyanis a vizsgálati eredmények mérési bizonytalanságának legalább 80%-át a mintavétel és minta-előkészítés bizonytalansága teszi ki.

Tervezett időpont: május 24. Helyszín: Wessling Tudásközpont

További információk, regisztráció.

 

2018. május 23.

    Akrilamid a krumpliban... és más élelmiszerekben - konferencia az akrilamid méréséről, szabályozásáról, a referenciaértékekről.

Rövid leírás: Az EU szabályozás értelmében csökkenteni kell a rákkeltő akrliamid mennyiségét az élelmiszerekben. Mi az az akrilamid? Hogyan keletkezik? Miért veszélyes? Melyek az új referenciaszintek? Hogyan vizsgálják? Mi a helyzet a szabályozással? Mely termékcsoportok érintettek?

Tervezett időpont: május 24. Helyszín: Wessling Tudásközpont

További információk, regisztráció.

 

2018. április 10.

    Kéz a kézben a tiszta sportért - konferencia az étrend-kiegészítők helyes használatáról, a doppingolás elleni harcról.

Rövid leírás: Becslések szerint a sportolók 30 %-a doppingol, ám ennek csak a 2 százalékát tudják kimutatni – hangzott el WESSLING Tudásközpontban rendezett szakmai konferencián, amelynek középpontjában a tiltott szerek szabályozása, vizsgálata, egészségügyi kockázata állt. Hogyan tudunk meggyőződni arról, hogy jó minőségű, biztonságos és legális terméket fogyasztunk?

A konferencia összefoglalóját itt olvashatja el. 

 

2018. március 9.

    Illékony vegyület, maradandó kockázat - konferencia a munkahelyi levegőről

Rövid leírás: A jó minőségű irodai levegő tíz százalékkal is növelheti a vállalat termelékenységét, és fontos szerepet játszik a munkaerő megtartásában – derült ki a WESSLING Hungary Kft. Illékony vegyület, maradandó kockázat címmel rendezett konferencián.

A konferencia összefoglalását itt találja.

 

2018. február 8.

    Nem mindegy, mibe csomagol - konferencia az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról

Rövid leírás: A csomagolóanyagokkal kapcsolatban az elmúlt tíz évben több, mint kétezer riasztást regisztráltak az Európai Unióban, a gyártóknak és forgalmazóknak ezért különösen oda kell figyelniük a jogszabályokra és a vizsgálatokra.

A SIRHA kiállítás keretében a WESSLING Hungary Kft. által megszervezett konferenciáról itt olvashat.

 

2018. január 27.

QualcoDuna záróértekezlet - a WESSLING Hungary Kft. jártassági vizsgálataiban részt vevő partnereintek számolt be a 2017-es év eredményeiről és a 2018-as tervekről.

Rövid leírás: Szegény Zsigmond, a QualcoDuna Jártassági Vizsgálatok program vezetője elmondta, hogy 2017-ben a hagyományos laboratóriumi (kémiai és biológiai) jártassági vizsgálatok tervezése, szervezése és értékelése mellett továbbfejlesztették a mintavételi jártassági vizsgálatokat, a költözés után megfeleltek a szükséges NAH-felülvizsgálaton is.

 Összefoglaló a konferenciáról