Antibiotikum-rezisztens baktériumok az élelmiszerekben

Az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklap honlapján megjelent kutatásból kiderül, hogy az antibiotikumoknak is ellenálló baktériumok egyre nagyobb kihívást jelentenek nem csak humán- és állatgyógyászatban, hanem az élelmiszer-feldolgozás során is. A Debreceni Egyetem kutatása és a WESSLING Hungary Kft. laboratóriumi vizsgálatai alapján egyértelműen kiderült, hogy az eddigieknél szigorúbb ellenőrzés lenne szükséges.

A kórházhigiénés gyakorlatban növekvő veszélyt jelent az intézetekben alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló Staphylococcus törzsek elszaporodása, gyakran életveszélyes fertőzéseket okozva a betegek között. Az ÉVIK vezető anyaga, Horváth Brigitta és kutatócsoportja tanulmánya a methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) élelmiszerekben való megjelenéséről és műszeres analitikai eszközökkel való kimutatásáról szól.

 

A megújult magyar-angol honlappal jelentkező, mindenki számára teljesen ingyenesen hozzáférhető tudományos szaklap, az Élelmiszervizsgálati Közlemények (lásd keretes írásunkat) cikkében az olvasható, hogy az antibiotikum-rezisztens mikroorganizmusok által okozott kórházhigiénés fertőzések száma minden országban növekedést mutat, egyre nagyobb kihívás elé állítva az egészségügyi ellátórendszert. A helyzetet tovább súlyosbítja az a tény, hogy a methicillin antibiotikumra rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) baktériumtörzsek már nem csak a közösségekben és az egészségügyben, hanem az intenzív állattartásban, ezáltal az élelmiszerláncban is megjelentek.

 

Horváth Brigitta, a Debreceni Egyetem Élelmiszertudományi Intézetének munkatársa, valamint a WESSLING Hungary és a BIOMI Kft. legújabb kísérletükben az élelmiszerekből izolált Staphylococcus törzsek methicillin rezisztenciáját vizsgálták volt klasszikus mikrobiológiai, molekuláris biológiai módszerekkel és MALDI-TOF-MS (a vizsgált molekulák vákuumban mérhető repülési idejének mérésén alapuló tömegspektrometria) technikával.

 

Míg az Európai Unióban eddig végzett vizsgálatok alapján az MRSA előfordulási gyakorisága országonként eltérő volt, Magyarországon a humán fertőzéseknek egyelőre csak kis hányada vezethető vissza élelmiszerekből származó MRSA-törzsekre.

A jelen tanulmány írói a WESSLING Hungary Kft. Mikrobiológiai laboratóriumában 2019-2020-ban 77 db Staphylococcus izolátumot vizsgáltak. Az élelmiszerekből izolált 47 Staphylococcus aureus törzs közül két törzs is methicillin-rezisztensnek bizonyult.

 

A fertőzöttnek talált minták kontaminációja (szennyeződés), illetve fertőződése számos módon jöhetett létre, akár az élelmiszer-feldolgozás technológiai lépései során is. A WESSLING Hungary Kft. laboratóriumában végzett vizsgálatok is igazolják a globálisan növekvő antibiotikum-rezisztencia okozta veszélyeket, ami azt is jelenti, hogy a humán- és állatgyógyászatban használatos antibiotikumokat az eddigieknél szigorúbb ellenőrzés mellett lenne szabad alkalmazni. Mindemellett az egyéb mikrobiológiai és parazitológiai kockázatok miatt javasolt hőkezelés megfelelő megoldás a MRSA jelentette kockázatra.

 

A sikeres felügyeleti rendszer elengedhetetlen feltétele, hogy egységes, gazdasági szempontból is elfogadható, gyors és megbízható módszer álljon rendelkezésre a mikroorganizmusok faji szintű azonosításában és antibiotikum-rezisztencia meghatározásában, amelynek ígéretes alappillére lehet a fehérjeazonosításon alapuló tömegspektrometria (MALDI-TOF-MS).

 

Teljesen megújult az ÉVIK honlapja, a tudományos anyagok ingyenesen letölthetők


Új, modern külsővel, könnyen kezelhető felülettel jelentkezik a WESSLING Tudásközpont5 negyedévente megjelenő tudományos szakfolyóirata, az Élelmiszervizsgálati Közlemények. Az www.eviko.hu egy bárki számára szabadon elérhető és használható felület, ahol az összes eddigi lapszám megtalálható digitalizált és PDF formában egyaránt. Szerzőlista, keresőfunkció és téma szerinti cikkválogatás segíti a honlapon böngésző érdeklődőket, legyenek kutatók vagy az élelmiszer-biztonság iránt érdeklődő laikusok.

 

Az ÉVIK honlapjának megújítása a már eddig is népszerű oldal látogatottságának ugrásszerű megemelkedését eredményezi, hiszen maga az újság már eddig is a szakmai sajtó által gyakran idézett lap volt: az elmúlt évek során több száz cikk foglalkozott szakfolyóiratunkkal és annak tudományos dolgozataival, csak 2020-ban mintegy ötven alkalommal hivatkoztak az újságra és adták közre a honlap linkjét.

 

Az ÉVIK a mai napig a hazai élelmiszerbiztonság és élelmiszer-tudomány egyik legfontosabb, legolvasottabb szakmai médiuma. Olvasóink a legfontosabb hazai egyetemek, hatóságok, laboratóriumok és kutatóintézetek, valamint az élelmiszeripar kiemelt szereplői; ez a célcsoport az ingyenes és digitális ÉVIK-nek köszönhetően jövőben még aktívabb olvasója lesz lapunknak.

Idén is Superbrands-díjas a WESSLING!

Laboratóriumunk immáron negyedik alkalommal kapta meg a Superbrands Business díjat, melyről itt tájékozódhat.

Bővebben