Az előadások után a látogatók megtekintették a WESSLING laboratóriumait

Az EOQ a WESSLING Tudásközpontban

A légterek illékony szerves szennyezői és azok vizsgálati lehetőségei, illetve a klímaváltozás hatása a Föld víz-körforgási rendszereiben – ezekben az izgalmas témákban is elhangzottak előadások a neves nemzetközi minőségügyi szervezet WESSLING Tudásközpontban szervezett szakmai napján.

A WESSLING Tudásközpontban tartotta kihelyezett környezetvédelmi szakmai napját a European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB) 2018. július 11-én.

A festékek, lakkok, bevonatok előállítására nagy mennyiségben felhasznált illékony szerves vegyületek (Volatile Organic Compounds, VOC) tűz- és robbanásveszélyesek, de belélegezve is komoly egészségügyi kockázatot jelentenek, többek között a bútorokból, építőipari anyagokból, használati tárgyakból párolognak ki -  mondta el Filep Zoltán, a WESSLING Hungary Kft. környezetvédelmi laboratórium-vezetője, miután a szakmai rendezvényen Dr. Molnár Pál, az EOQ MNB Egyesület elnöke és Dr. Zanathy László, a WESSLING ügyvezető igazgatója és köszöntötte az egybegyűlteket.

Az illékony szerves vegyületek használatával kapcsolatban ezért egyéni és kollektív védőeszközökre, valamint a szigorú munkabiztonsági szabályok betartására van szükség. A friss levegő utánpótlását írja elő a munkahelyek munkavédelmi körülményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM számú együttes rendelet és az MSZ EN 689:1999 „Munkahelyi levegő” szabvány is – mondta el Filep Zoltán, kiemelve, hogy a munkavédelmi törvényeknek megfelelő vizsgálatok elvégzése elemi érdeke és kötelessége a munkáltatóknak, hiszen amennyiben az ellenőrzéseken mért értékek nem felelnek meg az ajánlásoknak és a szigorúan megállapított határértékeknek, súlyos büntetésre számíthatnak.

A laboratóriumi mérések során a feladatnak leginkább megfelelő, az adott szervezet által kalibrált mérőműszert választják ki, mintát vesznek, mérnek, jól ismerve az anyagokat, a körülményeket és a paramétereket.

A komoly egészségügyi kockázatot jelentő illékony szerves vegyületek, gombák és baktériumok mellett rendkívül fontos a megfelelő hőmérséklet, a zaj, illetve a légkondicionáló berendezés működése is. Fontos, hogy olyan munkakörülményeket teremtsünk, amelyek között a dolgozók jól érzik magukat - mindez ma azért is időszerű, mert a munkaerő megtartása már egyre nagyobb problémát jelent – hívta fel a munkahelyi levegő vizsgálatának másik fontos szempontjára a figyelmet Filep Zoltán.

Dr. Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. üzletfejlesztési igazgatója „A klímaváltozás hatása a legmarkánsabban a Föld víz-körforgási rendszerén keresztül érzékelhető” címmel tartott előadást. Elmondta, hogy az időjárás, illetve a hőmérséklet ingadozása elsődlegesen az érintett területek közelében lévő vízrendszereken keresztül érezteti hatását. Míg a száraz időszakokban vízellátási nehézségek jelentkezhetnek, addig a nedvesebb időjárási körülmények idején a felszínen felszaporodó víztömegek árvizet, belvizet okozhatnak, egyben veszélyeztethetik a mélységi vizek tisztaságát, ezzel együtt az egészséges ivóvíz-ellátást is. Amennyiben a rendkívül csapadékos klíma, a kommunális és ipari hulladékok szabálytalan elhelyezésével párosul, a hulladékokból kioldódó veszélyes anyagok a vízbázisok elszennyeződését, elfertőződését okozhatják.

Az előttünk álló évtizedekben várható éghajlati, környezeti tényezők tehát komoly kihívást jelentenek az emberiség számára. Az energiahordozók, valamint az élet fenntartásához szükséges édesvizek felhasználásában, összességében a Föld erőforrásainak pazarló kiaknázásában az eddigi gyakorlattal szemben nagyobb önmérsékletre lesz szükség – vélekedett Szigeti Tamás.

Az előadások után a látogatók megtekintették a WESSLING házon belüli mini kiállítását az eddig megszerzett oklevelekről és egyéb elismerésekről, kiemelve, hogy a szervezet az EOQ MNB Platina fokozatú támogatója.

A szakmai délután végén a vendégek személyesen, üzemlátogatás keretében ismerkedhettek meg a következő WESSLING-laboratóriumok munkájával:

· Non-food Laboratórium (az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkező anyagok, kozmetikumok, háztartás-vegyi termékek, gyermekjátékok vizsgálata / globális és specifikus migráció, szennyezőanyagok vizsgálata, hatóanyag-tartalom vizsgálata, mikrobiológiai vizsgálatok);

· Elemanalitikai laboratóriumi csoport (főként fémek vizsgálata a WESSLING Hungary Kft. valamennyi üzletága számára ICP-MS, ICP-OES és hideg-gőzős AAS /Hg/ technika alkalmazásával; minták feltárása mikrohullámú roncsoló berendezésekkel);

· Kromatográfiás műszerterem (szerves vegyületek vizsgálata valamilyen elválasztás-technikai módszerrel a WESSLING Hungary Kft. valamennyi üzletága számára: GC-FID, GC-ECD, GC-PID, GC-MS, GC-MS/MS, LC-DAD, LC-FLD, LC-EC, LC/MS/MS, LC-Q-TOF /poliaromás szénhidrogének, halogénezett illékony szénhidrogének, különböző lánchosszúságú szénhidrogének, statikus HS-VOC-mérések, hődeszorpciós VOC-mérések, peszticidmaradékok, mikotoxinok, gyógyszermaradékok, hormonok stb./)

 A munkahelyi levegő vizsgálatokkal kapcsolatban itt tudakozódhat

Vízvizsgálatainkról kérjük, itt érdeklődjön!