A diákoknak több, mint a fele legalább 75 százalékosan oldotta meg a feladatokat

Tovább népszerűsítjük a kémiát!

Immár a második fordulóval jelentkezik a WESSLING Hungary Kft. internetes kémiaversenye, a Laborkaland Online. A középiskolások számára indított vetélkedő legfőbb célja, hogy a mindennapi életből vett esetek feldolgozásán keresztül népszerűsítse a kémiát. A Laborkaland statisztikái igazán reménykeltőek!

Kifejezetten jól teljesítenek a magyar középiskolások a WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. által elindított és működtetett Laborkaland Online statisztikái alapján. Eszerint a diákok több mint fele (53,8 %) legalább 75 százalékosan, vagy annál jobban oldotta meg a feladatokat, az összes jelentkező 25 százaléka (!) pedig gyakorlatilag hiba nélkül, kitűnően végezte el a teszteket, amelyeket maga a rendszer értékelt ki. Mindez arra is bizonyíték, hogy új megközelítéssel, a mindennapi életből vett példákon keresztül a diákok sokkal jobban motiválhatók, és jobban bevonhatók a feladatok megoldásába, a kémia alaptörvényeinek megismerésébe.

A középiskolásoknak az őszi, első forduló során többek között a következő kérdésekre kellett választ találniuk a kémia segítségével: hogyan készítettek fagylaltot a mélyhűtő feltalálása előtt, miért sózzuk az utakat, miért veszélyes a gőz a fürdőszobában, ha nem vigyázunk, hogyan lesz szappan a panírból, illetve hogy miért nem fő meg a bableves a Himaláján.

A Laborkaland Online második fordulójában már számításos feladatokat is el kell végezniük, de a szervezők a témaköröket továbbra is a mindennapi életből vették. A kérdéseket helyesen megoldók megtudhatják például, hogyan készítsünk savanyúságot, mekkora a kefir alkoholtartalma, illetve lehet azt kiszámolni, miképpen lehet modellezni a kondenzációs kazán működését.

A késő tavaszig tartó játékot szervező független laboratórium munkatársai a versenyben minden olyan diákra számítanak, akit érdekel, hogyan működik a világ körülöttünk.

Az internetes oktatási versenybe a tanárok is bekapcsolódtak, a több száz regisztrált játékos 18 százaléka ugyanis pedagógus, akik az órai munkához ötleteket meríthetnek a játékból. Külön öröm, hogy az internetes kémiaversenyre rengeteg vidéki diák jelentkezett (a regisztráltak közel 60 százaléka), és nem csak a nagyvárosokból, hanem számtalan kisebb településről is neveztek (Almásfüzitőtől Etyekig, Ipolyszögtől Nógrádmarcalig).  A Laborkaland Online legfontosabb feladata pontosan az, hogy minél több diák csodálkozhasson rá a kémia világára. Az internet kitűnően alkalmas erre a célra, hiszen itt bárki hozzáférhet a feladatokhoz, tesztsorokhoz.

Éppen ezért a versenyt elindító és működtető WESSLING laboratórium közhasznú kft-je az első forduló sikere után arra bíztat minden középiskolást, hogy vegyen részt a játékban, a Laborkaland Online egyik legnagyobb előnye ugyanis, hogy a verseny időszakában (2015 novemberétől 2016 áprilisáig) bármikor be lehet kapcsolódni, és megoldani az egyszerű, feleletválasztós teszteket.

Nem tét nélküli a küzdelem, a legjobban teljesítő harminc diák ugyanis májusban részt vehet az interaktív oktatónapon: bejuthat egy igazi vizsgálólaboratóriumba, és kísérletezhet a Csodák Palotájában.

A Laborkaland és a kémia népszerűsítéséhez nagy mértékben hozzájárult a sajtó is. A Laborkaland médiamegjelenéseiről itt tájékozódhat.

Kérjük, látogasson el a Laborkaland honlapjára, próbálja ki a feladatokat!