Korábbi, ám annál érdekesebb sajtómegjelenéseink

Jó böngészést archívumunkban!

Archívumunkban azokat a cikkeket találják meg, amelyek tavaly vagy még régebben jelentek meg a WESSLING Hungary Kft-vel kapcsolatban. Ezek az anyagok ugyan már kevésbé aktuálisak, de a vizsgálataink, kutatásaink eredményei sokak számára még ma is érdekesek lehetnek. Jó olvasást!

Gyomirtó a szervezetünkben

A glifozátról, a világ egyik legelterjedtebb gyomirtójáról, annak felhasználásáról és a szervezetünkben való előfordulásáról készített műsort az egyik legnagyobb magyarországi televíziós csatorna. Kiderült, hogy a herbicidet nem csak a talajból és a vizekből, hanem egy közelmúltban végzett kutatás alapján még a nagyvárosokban élő emberek vizeletéből is ki lehet mutatni. A Zöldövezet című műsorban Szigeti Tamás kollégánk nyilatkozott, és beszélt a WESSLING Közhasznú és Nonprofit Kft. által kiadott és szerkesztett Élelmiszervizsgálati Közlemények című szaklapban e témában megjelent kutatásról is.

A Hír TV január 6-i, Zöldövezet című műsorában megjelent interjút itt tekinthetik meg

Minek nevezzelek? Mellékterméknek

A melléktermékek jogi szabályozását és felhasználhatóságát helyezte célpontjába a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége által rendezett, Minek nevezzelek? „Melléktermék vs. Hulladék” című konferencia december másodikán. Az eseményen a WESSLING Hungary Kft. munkatársa bemutatta a Refertil-projektet. A magyar vezetésű, európai projekt célja a szerves hulladékok, élelmiszeripari melléktermékek újrahasznosítása a talaj revitalizációjának és termőképességének növelésének érdekében, többek között az állati csontból, pirolízis útján készült bioszén által.

A Zöld Ipar Magazin december 4-i cikkét itt olvashatják.

Arzén a vizeinkben

A magyarországi ivóvizek egy része tartalmaz arzént. A kérdés, hogy milyen mértékben, illetve, hogy mindez indokolja-e a közel 200 milliárd forintos arzénmentesítési költségeket. Az ivóvízben az arzén határértékét az Európai Unió nemrég az eddigi 50 mikrogramm/literről 10-re szigorította. Reális ez a határérték? Mit mutatnak a WESSLING kutatásai? Dr. Szigeti Tamás János, a Hír TV december 2-i, Zöldövezet című műsorában beszélt ezekről a kérdésekről.

A Zöldövezet című környezetvédelmi tévéműsort erre a linkre kattintva tekintheti meg.

Mi az a csoki?

A különböző édességek, csokoládék árában látható különbség leginkább a beltartalommal magyarázható, éppen ezért érdemes áttekinteni, mitől csoki a csoki, mi a bizarrul hangzó bevonómassza, mi az a nugát. A Mindenár.hu csokiiránytűje összeállításához a WESSLING Hungary Kft. szakembere, Szigeti Tamás nyújtott segítséget.  

A Mindenar.hu december 3-i összeállítása megjelent a miliós látogatottságú Startlap.hu honlapon is, itt olvashatja el

A Piac és Profit cikkét itt...

...a Laboratorium.hu-n megjelent cikkünket pedig itt olvashatják

A Laborkalandról a Kossuth Rádióban

Az MR1 Kossuth Rádió munkatársa, Vajda Klára november 5-én ellátogatott a WESSLING Hungary Kft. laboratóriumába, és helyszíni riportot készített a Laborkaland programról. A műsorban megszólalttöbbek között Dr. Zanathy László ügyvezető igazgató, a program szervezői, de talán ennél is fontosabb, hogy maguk a diákok, a tanárok is elmondták a véleményüket a Laborkalandról. A Trendidők című műsort november 20-án, este öt órakor sugározták, de az alábbi linkre kattintva meg lehet hallgatni a Laborkalandos részt.

A Trendidők november 20-i adását a Laborkalandról itt hallgathatják meg.

A WESSLING a Potfolio.hu gazdasági portálon!

Egykor 3 millió forintos árbevételét mára ezerszeresére növelte a Wessling Hungary Kft., amelynek első számú vezetője az ELTE egykori egyetemi oktatója, Dr. Zanathy László vegyész. A cég ügyvezető igazgatója egy magyarországi vállalat forrásszerzési lehetőségeiről, az exportkockázatok kivédéséről és a cég menedzsmentjének utódlási kérdéseiről is beszélt a Portfolio-nak.

A Portfolio.hu november 10-én, a címlapon hozott cikkét a WESSLING-ről itt olvashatja.

Mi változik az élelmiszerek csomagolásán decembertől?

Decembertől változnak az élelmiszerek csomagolására vonatkozó szabályok. A független élelmiszerlabort működtető WESSLING Hungary Kft. segítségével az élelmiszerárakat összevető Mindenar.hu számba vette, pontosan mi is változik. Ugyanezzel a tematikával foglalkozott a Buksza szakmai blog is. A két írást két nagy hírportál is átvette.

A Mindenár november 3-án a Startlap.hu kezdőlapján is megjelent cikkét ide kattintva olvashatja el.

Az Origo címlapján november 12-én vezető hírként szereplő cikk pedig itt található

Levegőről a televízióban is

Szigeti Tamás János, értékesítési és üzletjelesztési igazgató a Hír TV Zöldövezet című műsorban arról beszélt, miért fontos a beltéri levegő vizsgálata. Számos olyan káros anyag párologhat ugyanis az új bútorokból, padlóból és egyéb lakberendezési tárgyakból, amelyekre nem is gondoltunk.

A Zöldövezet című, október 28-i műsor videóját itt tekinthetik meg.

Levegőkisokos a fűtési szezon kezdetén

Míg élelmiszerből naponta 0,2-1 kilót, vízből (folyadékból) 2-3 litert fogyasztunk, levegőből 8-10 ezer litert lélegzünk be. Tekintve, hogy életünk 90 százalékát belterekben töltjük, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a levegő ezekben a helyiségekben, például a munkahelyi irodákban – mondta Filep Zoltán, a független laboratóriumot működtető Wessling laboratóriumvezetője az Origo szakmai blogjának, a Bukszának.

Az Origo címlapján október 22-én megjelent cikket itt olvashatja el.

A megújult laboratorium.hu honlapon közölt anyagunkat pedig itt tekintheti meg.

Glifozátburok a föld körül?

Egy magyar laboratórium, nevezetesen a WESSLING Hungary Kft. eredményei is megerősítették azokat az európai tapasztalatokat, amelyek szerint a glifozát nevű gyomirtó annyira elterjedt a Földön, hogy ma már az egész felszínt beborítja. A Wessling Hungary Kft. a magyarországi biotermékekben gyakran a határérték felett mérte a gyomirtószert. Az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos lapban publikált tanulmány szerint emellett az is érdekes, hogy a glifozát és a GMO-k terjedése között arányosság figyelhető meg- írta az Index egyik vezető anyagában október 17-én.

Az Index október 17-i kiemelt cikke itt olvasható

Nyakunkon az új címkerendelet!

Változik a betűméret, ki kell emelni az allergénekre vonatkozó információkat, amelyeket a vendéglátóhelyeken akár az étlapon is fel kell tüntetni - mondta el Bakos Mária, a WESSLING Hungary Kft. szakértői csoportjának vezetője a Trade Magazin októberi számában a legújabb, december 13-án életbe lépő Európai Uniós élelmiszer-címkézési szabályozással kapcsolatban.

A Trade Magazin októberi számában megjelent cikket itt olvashatják el.

Álarcos mikotoxinok, fertőző fertőtlenítőszerek - megjelent az ÉVIK legújabb száma

A WESSLING közhasznú és Nonprofit Kft, kiadásában és szerkesztésében megjelent Élelmiszervizsgálati Közlemények idei harmadik, októberi számából kiderül, miért jó a magyar búza,hogyan képesek álarcot húzni a mikotoxinok, miért éli reneszánszát egy már régen nyugdíjba küldött gyomirtó, a glifozát, hogyan lehetnek fertőző baktériumok a kézfertőtlenítő szerekben és miként harcolnak egymással a mikroszkopikus élőlények ételeinkben.

Az Álarcos mérgekről a október 1-én az Origo egyik vezető híreként számolt be.

A kézfertőtlenítőkkel kapcsolatos kutatást a Mindenar.hu szemlézte. Az Élelmiszer online október 6-án közölt érdekes ajánlót

Laborkaland másodszorra!

Laboratóriumi oktatónapon való részvételre pályázhatnak középiskolás diákok, akik közül a nyertesek egy igazi vizsgálólaboratórium életébe nyerhetnek bepillantást november 5-én Budapesten - számolt be a Magyar Távirati Iroda. A diákok - akiket az eseményt szervező Wessling Hungary Kft. kutatócégének szakemberei kalauzolnak majd a kémcsövek és a vizsgálóberendezések között - többek között előadásokat hallhatnak a laboratóriumban folyó munkáról, a környezet, az élelmiszer és a gyógyszerek vizsgálatáról, kísérleteket és méréseket végezhetnek. Az MTI hírét számos országos és helyi médium vette át, így nagyon reméljük, hogy minél több diák jelentkezik a Laborkalandra.

Az MTI által is megjelentetett kiírásunkat az alábbi linken olvashatják el.

Rádióriportban is szerepeltünk!

A Zöldövezet című országos tévéműsor október 7-i adása

A Laborkalandról riport jelent meg az ország legnagyobb oktatási hetilapjában

A Laborkaland részleteiről itt tájékozódhat

 

Újra lehet pályázni a Pálinkavédjegyre!

Szeptember 10-től 30-ig újabb nevezési időszakot hirdetett a WESSLING Hungary Kft által működtetett Pálinkavédjegy-rendszer. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés garanciát ad arra, hogy a matricával ellátott palackokban valóban kitűnő minőségű pálinka van. Eddig már összesen 13 gyártó 61 pálinkája szerezte meg a jogosultságot a védjegy használatára. A hírről számos, az élelmiszeriparral foglalkozó médium beszámolt.

Az Élelmiszer portál szeptember 10-i cikkét itt olvashatják

A Trade Magazin írása ezen a linken található

A Pálinkavédjegyről a Borászportál is beszámolt.


Tejekről a Piac és Profit címoldalán

Ahhoz, hogy a tejügyben teljesen képben legyünk, fontos néhány dolgot tisztázni. A tejpiacon ugyanis eltérő zsírtartalmú tejek, különböző márkák versengenek, így nem könnyű a választás. A tejeknél a legfontosabb paraméter a zsírtartalom, és nem feltétlenül az alacsonyabb zsírtartalmú termék a jobb választás. A független élelmiszer-laboratóriumot működtető Wessling Hungary Kft. szakembere, Szigeti Tamás nyilatkozott a Mindenar.hu és a Piac és Profit internetes szaklapoknak.

A Piac és Profit augusztus 29-i cikkét ezen a linken olvashatja el.

Cukrok a Trendidőkben

Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft.értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója az MR-1 Kossuth Rádió augusztus 25-i, este öt órai, Trendidők című műsorában beszélt a cukrokkal, cukorpótlókkal kapcsolatos tudnivalókról.

Az MR1 Trendidők című, augusztus 25-i adását itt hallgathatja meg

A ”Csokis kaland” lett Magyarország Cukormentes tortája

Kihirdették az Országházban, hogy a Nándori Cukrászda "Csokis kaland"-ja nyerte idén a "Magyarország Cukormentes Tortája" versenyt.  Az elmúlt évekhez hasonlóan az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2014-ben is megszervezte ezt a versenyt. A zsűri a megfelelő alapanyagok használata, valamint az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom mellett azt is elvárta a pályázóktól, hogy olyan új édességet alkossanak meg, amely tükrözi a magyar ízvilágot és innovatív is. A győztes tortában természetesen nincs hozzáadott cukor és fehér liszt, egy szelet 254 kalóriát (kcal) és 10,6 g szénhidrátot tartalmaz.  A torta analitikai vizsgálatát a WESSLING Hungary Kft. végezte, és erről a magyar sajtó is széles körben beszámolt. A dobogós torta hivatalos kóstolása augusztus 19-én lesz, de egy virtuális, nagy szelet mindenképpen jár a vizsgáló laboratórium lelkes dolgozóinak is!

A Népszabadság cikke augusztus 13-án jelent meg, ide kattintva olvashatják.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány írása

 

Mire kell vigyázni a babavíz megvásárlásakor?

Amennyiben az ásványvíz alapanyagául szolgáló ivóvízben magasabb a nitrit- és a nitráttartalom, akkor szóba sem jöhet, hogy babavizet gyártsanak belőle - mondta el Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a vásárlói döntéseket támogató, árakat összevető szakblognak, a mindenar.hu-nak.

A Mindenar.hu babavizekől szóló augusztus 13-i összeállítását ide kattintva olvashatják el.

 

Műanyag edények a mikróban

Igaz-e, hogy a műanyag edények a mikrohullámú sütőben mérgező anyagokat bocsátanak ki? És honnan máshonnan kerülhetnek még be dioxinok az emberi szervezetbe? Egyáltalán mik azok a dioxinok, és miért kell velük vigyázni? A Mindenar.hu szakmai blogján Szigeti Tamás János, a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója nyilatkozott, a laboratorium.hu cikkében pedig részletesen is beszél a dioxinokról.

A Startlap.hu-n is megjelent vezető anyag a mindenar.hu augusztus 8-i írása

A laboratorium.hu-n augusztus 7-én megjelent írás

Szuperbaci az ételben?

"A levegő oxigénje nélkül éldegélő Clostridium difficile baktérium gyengébb immunendszerű embereknél súlyos, életveszélyes vastagbélgyulladást okozhat. Ez a kórokozó néhány évvel ezelőtt főként a járványügyi szakembereknek okozott fejfájást, de úgy tűnik, hogy napjainkban már az élelmiszerbiztonság területén is vannak teendők e veszélyes baktérium visszaszorítása érdekében" - írta az Origo címlapján is megjelent cikkében a Buksza szakblog, a WESSLING Közhasznú és Nonprofit Kft. által kiadott Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos folyóirat legújabb számában megjelent cikket szemlézve.

Az origo.hu-n megjelent, az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos folyóirat cikke alapján készült, augusztus 6-án megjelent írást itt olvashatja el.

Formaldehid, a legfőbb beltéri levegőszennyező

A beltéri levegőkörnyezet gyakran nagy koncentrációban tartalmazza a formaldehidet és egyéb aldehideket. Az építési anyagok és más termékek használatából, jelenlétéből adódóan a formaldehid mára az egyik leggyakoribb és legismertebb beltéri levegőszennyező anyaggá vált – mondta el Filep Zoltán, a levegővizsgálatokat is végző WESSLING Hungary Kft. független laboratórium munkatársa a Tudatos Vásárlók Egyesületének honlapján.

A Tudatosvasarlo.hu augusztus 5-én megjelent cikkét ide kattintva olvashatja el

Vegyszert kerestünk a Dunában!

A korábban véltnél súlyosabb az európai felszíni vizek szennyezettsége - derült ki egy júniusi kutatásból. Az Index.hu újságírói Velencei tóból, a Balatonból és a Dunából vettek mintákat, amelyeket a WESSLING Hungary Kft. munkatársai vizsgáltak meg. A mindenki számára megnyugtató eredményt Palotai Zoltán, a Környezetvédelmi Üzletág vezetője magyarázta el részletesen is az olvasóknak.

Az Index.hu július 30-i vezető anyagát itt olvashatják! 

Azbeszt a házban

"A magyarországi épületek – főként dunántúli lakótelepek – még összesen közel 150 ezer négyzetméter azbesztet tartalmaznak" – mondta Six Éva, az azbesztmentesítési vizsgálatokban is részt vevő Wessling Hungary Kft. azbesztlaboratóriumának vezetője a magy látogatottságú és számos médium által szemlézett Tudatos vásárlók honlapján található összeállításban.

Az azbesztmentesítés fontosságáról szóló, július 18-án megjelent cikket ide kattintva olvashatják.

Arzénmentesítés: kidobott milliárdok?

Az elmúlt évtizedekben többször is szóba került a magyarországi vizek arzénmentesítése, miután az Európai Unió előírta, hogy az ivóvízben sehol nem lehet literenként 10 mikrogrammnál magasabb az arzénmennyiség. Az arzénmentesítésekre pedig azért volt szükség, mert az uniós csatlakozások előtt a magyar szabályok 50 mikrogrammos mennyiséget engedélyeztek literenként. Bár az arzén méreg, és nagyon veszélyes, az 50 mikrogrammos határérték elfogadható - legalábbis ez derül ki az Élelmiszerbiztonsági Közlemények legfrissebb számában. A Mindenar.hu független vásárlói döntéstámogatói oldal a WESSLING Közhasznú és Nonprofit Kft. által kiadott lap egyik remek cikkét szemlézte július 14-én.

Az Élelmiszervizsgálati Közlemények cikke alapján készült írás a Mindenar.hu oldalán július 14-én jelent meg.

A WESSLING az Élet és Tudományban

Magyarország egyik legrangosabb tudományos hetilapja, a nagy múltú Élet és Tudomány júliusi számában közel egy oldalas cikkben számolt be a WESSLING Hungary Kft. középiskolásoknak szánt laboratóriumi oktatóprogramjáról, a Laborkalandról. A cikk Kalandozások a vegyészek földjén címmel jelent meg a 2014. évi 25. számban.

Az Élet és Tudomány cikke a Laborkaland programról

Már a krumpli is?!

Ha egy krumplira azt írják, hogy főzésre való, akkor azt tényleg csak főzzük, ne süssük, mert ellenkező esetben egy veszélyes anyag, az akrilamid keletkezhet benne. Az akrilamid a műanyaggyártás egyik alapanyaga, ugyanakkor mint élelmiszer-szennyezőt rákkeltőnek tartják, az EFSA pedig most tudományos párbeszédet indít a témában. A mindenar.hu független, vásárlói döntéstámogató oldal Szigeti Tamás kollégánkat kérdezte a témában. A cikket a hvg is szemlézte.

A mindenar.hu július 4-i cikkét itt olvashatja.

A hvg.hu Instant tudomány rovatában szintén lehozta a cikkünket.

A hűtőlánc folyamatosságának fontossága

Miért veszélyes, ha a hűtőlánc - akár egy rövid időre is - megszakad? Milyen mikroorganizmusok szaporodhatnak fel ilyenkor? Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója ezekről a nyáron kiemelten aktuális kérdésekről beszélt az Élelmiszer szaklap legutóbbi számában.

Az Élelmiszer szaklap júniusi számában megjelent cikkét itt olvashatja el.

 

Óvakodj a koktélhatástól!

Az élelmiszerárakat összehasonlító, vásárlói tanácsokat nyújtó Mindenar.hu szakblog június 27-i cikkében áttekintette, mi a helyzet a zöldségekkel, gyümölcsökkel a növényvédőszerek szempontjából. Ebben a WESSLING Hungary Kft. szakértője, Suszter Gabriella volt a segítségükre.

A Mindenar.hu június 27-i cikkét itt olvashatja el.

Iránytű a víziváshoz

Az elmúlt években slágertermékké vált az ásványvíz, a nyár egyik legfontosabb kelléke. Mit kell tudni róla? Felveszi-e vele a versenyt a csapvíz? Erre ad választ a Mindenar.hu: iránytű az ásványvízhez, csapvízhez, víziváshoz. És persze ahhoz is, hogy milyen különbségek vannak az árakban. A szakmai blogban Szigeti Tamás kollégánk nyilatkozott. A cikk június 25-én a startlap.hu címoldalán szerepelt.

A cafeblog csoporthoz tartozó Mindenar.hu június 25-i cikkét itt olvashatja

 

Szakértői véleményünk botulizmus-ügyben!

A kolbászmérgezésnek is nevezett botulizmus elnevezése azt sugallja, hogy a mérgezés csak húsárutól alakulhat ki, pedig a legtöbbször zöldségek-gyümölcsök okozzák. A tipikusan házi készítésű, kézműves termékek esetében kialakuló fertőzésről Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója, a Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület alelnöke beszélt az Origo vezető cikkében június 24-én.

Az Origo június 24-i vezető anyaga: Hogyan kerül idegméreg a lecsóba? címmel.

 

Mit nevezhetünk pálinkának?

Mit tartalmazhat és mit nem? Lehet-e édesíteni? Pálinka-e az ágyaspálinka? És az otthon főzött nedű? Mit kell írni a címkére? - ezek mellett még számos más ehhez hasonló kérdés merül fel pálinkaügyben. Az Origón megjelent cikkben a WESSLING által május végén szervezett pálinkakonferencián elhangzottak, illetve szakértőnk, Nagygyörgy László segítségével igyekszik választ találni a kérdésekre a Buksza újságírója.

Az Origón június 16-án megjelent cikket itt olvashatja el.

A WESSLING Hungary Kft. a Content Marketing Award döntőjében - sajtóvisszhang

A WESSLING Hungary Kft. az egyik legfontosabb hazai marketingverseny döntőjébe került, ráadásul kategóriájában a két legjobban teljesítő pályázat között szerepelt. A Content Marketing Award 2014 szakmai versenyt azzal a céllal hirdette meg a Kreatív Csoport, hogy a fogyasztóknak minőségi tartalmat kínáló médiakampányokat díjazzák. A WESSLING Hungary számára óriási megtiszteltetés, hogy az ország legjelentősebb médiaügynökségei és legnagyobb vállalatai által indított médiakampányok mellé sorolták laboratóriumunk marketingtevékenységét is. Az eseményről a sajtó is beszámolt.

A Kreatív online cikke

A ZIP magazin írása

Az Élelmiszer online beszámolója

Az étrend-kiegészítőkről az Origón

Sokan összekeverhetik a boltokban például fogyókúrához vagy tömegnöveléshez ajánlott szereket. Elsősorban az étrendkiegészítőket a speciális célra kitalált tablettákkal, pedig komoly különbség lehet köztük a kockázat szempontjából. Mire kell figyelni, miért rizikósak ezek a szerek? Horváthné Soós Erika, a WESSLING Hungary Kft. munkatársa segített eligazodni a kérdésben a Bukszának, az Origó szakmai blogjának és az olvasóknak.

Az Origón június 3-án megjelent írást itt olvashatják el.

Az étrend-kiegészítőkről a Hír TV-ben

A Hír TV június elsején sugárzott, és azóta többször is megismételt, Gyógyhír című műsorában az étrend-kiegészítőkről volt szó. A műsorban szakértőként nyilatkozott kolléganőnk, Horváthné Soós Erika.

A műsor videóját itt tekinthetik meg.

Még egy szót az umamiról!

Az Élelmiszer szaklap megújult, májusi számában sok más izgalmas téma mellett az umami, azaz az ötödik alapíz nyomába szegődött. "Nyomozásukban" Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója volt segítségükre.

Az érdekes cikket itt olvashatják el!

Még mindig szennyez a gyilkos azbeszt!

Jelenleg is több mint 150 ezer négyzetméternyi szórt azbeszt szennyezi a magyar ingatlanokat. A négyzetméterenként 30-40 ezer forintos mentesítésre azért van szükség, mert az azbeszt egy súlyosan mérgező, rákkeltő anyag, és – ha közvetlenül a falakban nincs is jelen – a födémek, strangok és egyéb épületrészek alkotóeleme, így az azbesztrostokat belélegezhetjük, és visszafordíthatatlan betegségek alakulhatnak ki. Six Éva kolléganőnk, a Wessling Hungary Kft. azbesztlaboratóriumának vezetője nyilatkozott az azbesztvizsgálatok fontosságáról.

Az Origo és a Buksza közös cikkét itt olvashatják.

Az indiánok és a bioszén

Milyen illékony szerves vegyületekkel találkozhatunk otthonunkban, munkahelyünkön, és ezek milyen veszélyeket jelenthetnek számunkra? Hogyan helyettesíthető a műtrágya az állati csontból készített bioszénnel, és mindez hogyan befolyásolja Európa foszfátutánpótlását? A KÖVET Egyesület Környezetvédelmi Munkacsoportjának május 28-i nyílt ülésén ezt a két témát járták körül a WESSLING Hungary Kft. szakemberei és a KÖVET vendégei.

A greenfo.hu cikkeA ZIP magazin beszámolójaA KÖVET Egyesület írása

Ezen az oladalon pedig részletesebben is olvashat az előadásokról

Jobb a pálinka megítélése

Kiváló minőségű pálinkák megkülönböztetése a piacon címmel szervezett konferenciát május 21-én a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium, a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával.  A rendkívül tartalmas és az egész pálinkás társadalmat érintő, átfogó jogi és szakmai előadások mellett aktuális bejelentések is elhangzottak. Az eseményről részletesen és címoldalon beszámolt az Élelmiszer online, a NÉBiH fontos bejelentését pedig az Origo is kiemelt hírei között kommentálta.

A WESSLING pálinkakonferenciájának részletes beszámolója az elelmiszer-hu-n...

...és a WESSLING Hungary Kft. honlapján az előadások letölthető diáival

Az Origo híre a konferencián elhangzott bejelentésről.

Gyógyszer az ivóvízben?

Mérésekkel igazolható, hogy van alapjuk a gyógyszerhatóanyagokkal szennyezett ivóvízről szóló városi legendáknak, csak ezek a mérések azt is igazolják, hogy tízezer köbmétert kéne inni a Dunából ahhoz, hogy egy csomagnyi lázcsillapítót nyerjünk ki belőle. A csapvízből meg még ennél is többe - írta az Index.hu internetes hírportál május 13-i vezető hírében Palotai Zoltánra, a WESSLING Hungary Kft. környezetvédelmi üzletágának vezetőjére hivatkozva. A terjedelmes írás középpontjában a WESSLING kutatásai és szakvéleménye áll.

Az Index május 13-i vezető híre az ivóvizek gyógyszerszennyezettségéről

Mi a baj a cukorhelyettesítőkkel?

Xilit, aszpartám, szteviol. Rákkeltő, veszélyes, nem veszélyes, rossz ízű, vegyszer – ezek sokszor elhangzanak, ha a cukorhelyettesítőkről esik szó. A WESSLING Hungary Kft. szakértője, Szigeti Tamás üzletfejlesztési igazgató segített az Origo szakmai blogjának megválaszolni a fenti kérdéseket.

A cukorhelyettesítőkről az Origo címlapján május 12-én megjelent írást itt olvashatja

Örüljünk a magyar szigornak!

A gyógyszerhamisítás világszerte hatalmas - 150 milliárd dolláros - biznisz, és nagyon veszélyes. Magyarországon a patikákban kapható gyógyszerek biztonságosak, a neten vény nélkül rendelhető - egyébként vényköteles - készítményeket azonban jobb elfelejteni. Többek között ez is kiderült az Origo szakmai blogja, a Buksza cikkéből, amelyben a WESSLING Hungary kft. munkatársa. Dr. Horgos József nyilatkozott.

Az Origón május 10-én megjelent cikket itt olvashatja

A Pharmaonline-on megelent cikk itt olvasható

Élelmiszervizsgálati Közlemények a rádióban

A 2014-től immár a WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. kiadásában megjelenő Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos folyóiratról beszélgetett Lévai András, az MR1 munkatársa és Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója.

A Hajnaltáj című műsort itt hallgathatják meg.

Laborkaland a neten!

Laborkaland - A csoda odabent van címmel rendezte meg a WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. középiskoláknak szóló oktatónapját április 25-én. A laboratóriumban a diákok kísérleteztek, dolgoztak a legmodernebb műszerekkel, a vállalat vezetői pedig érdekes vizsgálati eseteket meséltek el nekik interaktív előadások keretében. Az eseményről április végén, május elején beszámolt a szaksajtó is, íme néhány link:

Élelmiszer online

Nyelv és Tudomány

CSR Hungary

Kutatok.net

Laboratorium.hu

Sulinet

 

Cukrokról az Origón

Felesleges a kristálycukornál jóval drágább nádcukrot megvenni? Mi köze a nyírfacukornak a nyírfához? Mi a különbség a barna- és a normál cukor között? Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. üzletfejlesztési igazgatója az Origo szakmai blogjának nyilatkozott.

A május 5-én megjelent cikket itt olvashatja el.

Május 12-én az eletforma.hu másodközlésben szintén lehozta Szigeti Tamás nyilatkozatát.

A WESSLING az Euronews hírcsatornán

Az Euronews nevű európai hírcsatorna Magyarországon forgatta le az egyik riportját, amelyben a nyolc ország együttműködésében megvalósuló REFERTIL-projektet mutatja be. Ennek legfőbb célja a mesterséges trágyák visszaszorítása, a hiányzó tápanyagok hulladékeredetű visszapótlása a talajba. A  WESSLING Hungary Kft. független laboratóriumokat működtető vállalkozás a szerves  hulladékot, illetve az ebből készült termékeket (komposzt, biochar) vizsgálja

A riportot itt tekintheti meg.

 

Megújult az Élelmiszervizsgálati Közlemények - sajtóvisszhang

Az immár hatvan éves Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos folyóiratot 2014-től a WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. adja ki. A nagy múltú szaklap első száma március végén jelent meg, ezzel kapcsolatban április 11-én tartottunk sajtótájékoztatót. Az eseményt jelenlétével megtisztelte többek között Dr. Barna Sarolta, a NÉBiH ÉKI igazgatója, Dr. Oravecz Márton, a NÉBiH elnöke és Dr. Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. A megújult lapról számos médium beszámolt, az alábbiakban gyűjtöttük össze a sajtómegjelenéseket.

A sajtótájékoztatóról, a hatóság méltatásáról az Élelmiszer online adott hírt.

A baktériumok kommunikációjáról beszámolt az Origo...

...illetve a Piac és Profit online hírportál is.

A csomagolóanyagok vizsgálatáról az elelmiszer.hu írt.

 Az Élelmiszervizsgálati Közleményekről szóló beszélgetés a Hír TV Zöldövezet című műsorában.

Változik az élelmiszerek címkézése

A jövőben változik az élelmiszerek címkézése, például nagyobb lesz a betűméret, a darabokból összerakott húsokat sem lehet egészként eladni, a húsoknál a hozzáadott víz mennyiségét is fel kell tüntetni, és az allergiások is jól járnak. Arról, hogy a mindennapokban a vásárlók számára mit jelent majd a változás, Fenyvesiné Bakos Mária a független laboratóriumot működtető Wessling Hungary Kft. élelmiszer-biztonsági üzletágának csoportvezetője nyilatkozott.

Az Origón április 14-én megjelent cikket itt olvashatja el.

Az ötödik íz nyomában

Izgalmas nyomozásra hívja olvasóit az elelmiszer.hu online szaklap: időben és térben utazva keresik az ötödik alapízt, vagyis az umamit, még közismertebb nevén a nátrium-glutamátot. Mindebben Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary kft. független laboratórium értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója segíti a kitűnő médium munkatársát.

Az elelmiszer.hu április 7-én megjelent cikkét itt olvashatja.

Mi lehet kockázatos a lisztben?

A liszt az egyik legfontosabb élelmiszer-alapanyag, a választék is nagy, épp ezért érdemes áttekinteni, mit kell tudni róla. A lisztek színe és számjelzése azok kiőrlöttségi fokát, más szóval korpázottságát mutatják. A kiőrlés azt mutatja meg, a malomban mennyi héj rész korpát őrölnek a liszthez a búzamagból (őrlésvezetés) - mondta a Mindenár.hu-nak Szigeti Tamás, a független élelmiszer-laboratóriumot működtető Wessling Hungary Kft.  szakértője.

Az Origo címlapján április 3-án megjelent cikket itt olvashatják el.

A Piac és Profit cikkét itt találják.

Család-barát tejek

A Magyar Televízió Család-barát című reggeli magazinműsorának egyik témájaként a boltokban kapható tejek fajtáiról, azok gyártási módszereiről, vizsgálatáról esett szó. Szigeti Tamás, a WESSLING Hungary Kft. üzletfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a tejek vizsgálatakor elsősorban a zsírtartalomra, a sűrűségre, a mikrobiológiai állapotra figyelünk oda.

A Család-barát március 28-i műsorát ezen a linken tekinthetik meg, a WESSLING Hungary Kft. a 44. perctől szerepel, a 79. adásra kell kattintani.

 

Benn a pácban!

Mármint a húsvéti sonkák, amelyek hamarosan elárasztják a boltok polcait. Szigeti Tamás kollégánk az Élelmiszer szaklap márciusi számában összefoglalta, hogyan szoktuk vizsgálni a sonkákat, és hogy milyen tapasztalataink vannak a termékek kifogásolásával kapcsolatban.

Az Élelmiszer szaklapban megjelent cikk itt olvasható.

 

Pálinkavizsgálat

A Hír Tv október 23-i Panaszkönyv című műsorában mutatták be a cégünk által anonim mintákon elvégzett pálinkavizsgálat eredményeit.

http://mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=84131A Panaszkönyv október 23-i műsora, amelyben Nagygyörgy László projektmenedzser nyilatkozik.

Szalmonellás, mégis ehető? Csirkemájteszt

A brazil csirkemájak mellett egy magyar terméket is megvizsgált a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium. Az elemzésnek érdekes eredménye lett, érdemes megnézni a szeptember 11-i műsort, amelyben Szigeti Tamás kollégánk szerepel.

A Hír TV Panaszkönyv című műsora.

 

C-vitamin a gyümölcsökben

Az MTV 1 Család-barát című műsorában szerepelt Szigeti Tamás kollégánk szeptember 9-én, hétfőn. Novodomszky Évával és az alkalmilag szintén műsorvezetővé változott Dollyval, a népszerű énekesnővel a gyümölcsök C-vitamintartalmáról beszélgetett. Az eredmény meglepő, érdemes megnézni!

Szigeti Tamás a Család-barátban a C-vitaminról.

 

Hungarikum lehet a gönci barack

A Gönc és Térsége Fejlesztéséért és Kultúrájáért Alapítvány és a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium, a Pálinkavédjegy-rendszer üzemeltetője konferenciát rendezett szeptember 6-án a gönci barackról, amelyen szó esett a térség felemelkedéséről, a pálinka jogi szabályozásáról, a Kiváló Magyar Élelmiszer minősítésről és a Pálinkavédjegy-rendszerről is.

Az elelmiszer.hu cikkét itt olvashatja.

 

Magozzunk rendesen, ha jó pálinkát szeretnénk!

A csonthéjas gyümölcsökből készülő pálinkáknál az elmaradt vagy rosszul történt magozás esetén a pálinkába a megengedettnél nagyobb mértékű hidrogén-cianid kerülhet, ami egészségkárosító hatású. Arra is oda kell figyelni, hogyan magozunk, mert egy rosszul beállított gép szétroncsolhatja a magokat, ez pedig rosszabb, mintha nem csinálnánk semmit, a cefrébe pedig ne adagoljunk műtrágyát, mert abból a rákkeltő hatású etil-karbamát jöhet létre – mondta el Nagygyörgy László, a WESSLING Hungary Kft. projektmenedzsere, a Pálinkavédjegy-rendszer szakértője.

A teljes cikk az elelmiszer.hu szakmai hírportálon jelent meg szeptember 3-án.

A hvg.hu cikke itt olvasható.

 

Fontos napok jönnek a pálinkakészítők számára

Szeptember elsejétől újra lehet pályázni a pálinkavédjegyre, a mintákat huszadika és harmincadika között lehet leadni, a minősítést végző Wessling Hungary Kft.-nél - közölte a minősítő társaság hétfőn az MTI-vel. A minősítést a Wessling kezdeményezte tavaly. Azóta 10 gyártó 36 terméke kapta meg a Pálinkavédjegy feliratot viselő matricát.

A hvg.hu szeptember 2-án megjelent cikkét itt olvashatja.

 

Mire jó a csodavíz? Van értelme a víztisztítóknak?

A WESSLING Hungary Kft. szakemberei az elmúlt napokban két olyan témában is nyilatkoztak a vezető médiumokban, amelyek a vízzel kapcsolatosak. A Hír TV Panaszkönyv című adásában Szigeti Tamás értékesítési és üzletfejlesztési igazgató bemutatta, hogy a víztisztító berendezések hogyan változtatják meg a csapvíz összetételét. Az Origo címlapján lehozott cikkben ugyanő és Lakos István elemanalitikai csoportvezető arról beszéltek, hogy a csodaszerként is árusított, oxigénnel dúsított vizet leginkább csak azoknak ajánlják, akiknek kopoltyú nőtt a gyomrában. Jó olvasást!

A Hír TV műsora a víztisztítókról

Az Origón megjelent cikk az oxigéndús vízről

 

Kiváló minőségű az első budapesti városi méz

Egy mindezidáig egyedülálló kezdeményezésbe, városi méhészetbe fogott a nyáron egy német művészeti csoport Budapesten. Magyar segítőikkel a Műcsarnok hátsó teraszán helyeztek el három kaptárt, amelyek mostantól egyben múzeumként is szolgálnak. A mintát a WESSLING Hungary Kft. vizsgálta, a városi méz ez alapján megfelel az előírásoknak. Erről beszéltünk a sajtótájékoztatón, rádiókban és sok más médiumban, ezek közül linkeltünk néhányat:

Az Élelmiszer online augusztus 23-án megjelent cikkét itt olvashatja

Az Orientpress Hírügynökség cikkét itt tekinthetik meg.

A Fúga rádióban készült interjú ide kattintva hallgatható meg.

 

Mi a különbség az ásványvizek között?

A Hír TV legfrissebb, augusztus 14-i Panaszkönyv című műsorában bemutatták a WESSLING Hungary Kft. által vizsgált ásványvizeket. Szigeti Tamás, a WESSLING üzletfejlesztési igazgatója a stúdióban a termékek összetételéről beszélt. Az interjúból többek között kiderült, hogy a drága ásványvizek nem tartalmaznak feltétlenül több ásványi anyagot, és hogy nem lényegtelen, milyen hőmérsékleten fogyasztjuk a vizeket.

A műsort itt tekinthetik meg.

 

Infravörös fény a hamis gyógyszerek ellen

Mi az eredeti és mi a hamis gyógyszer? És utóbbi miért esik más súllyal a latba, mint a hamisított Adidas melegítő? Miért lehetünk biztosak benne, hogy a gyógyszertárban Magyarországon csak eredeti gyógyszert kaphatunk? Hogyan határozza meg az infravörös fény a molekulák ujjlenyomatát?

A részben a WESSLING Hungary Kft fejlesztésében megvalósuló kutatásról itt olvashatja el az Index.hu-n megjelent írást.

 

A WESSLING Hungary Kft. vizsgálta Magyarország cukormentes tortáját

A Nándori Cukrászda “Ribizlihabos-almás réteges” torta nyerte el idén a “Magyarország Cukormentes Tortája” címet. A tortát a WESSLING Hungary vizsgálta.

A hvg.hu cikkét itt olvashatja.

 

Bio-e a bio?

Mennyire bio a bio? A Hír TV Panaszkönyv című műsorának szerkesztői arra voltak kíváncsiak, hogy a többinél jóval drágábban árult, úgynevezett biogyümölcsökben és -zöldségekben vajon valóban az előírtnak megfelelő szinten találhatók-e meg a vizsgálandó összetevők. Az eredmény megdöbbentő!

Tovább a műsor videóira

 

 

Kevesebbet szívnak a kerékpárúton biciklizők

A szervezetünkbe jutó fémek, a szálló por és egyéb károsanyagok szempontjából sem mindegy, hogy kijelölt kerékpárúton tekerünk vagy az autók között hajtunk – derült ki egy friss magyar kutatásból.

Tovább az Index.hu cikkére

 

 

Így kell egészséges pálinkát főzni!

Itt a pálinkaszezon - nem az ivásé, mert az mindig van, hanem a főzésé. Pár dologra érdemes figyelni az ital elkészítésekor: ártalmas lehet a pálinkák nem megfelelő metanoltartalma, a magas szint egészségügyi gondokat okozhat, míg a túl alacsony a hamisítás jele.

Tovább az Index cikkére

 

 

Újabb pálinkák szereztek védjegyet

Újabb 19 pálinka szerezte meg a jogosultságot a Pálinkavédjegy használatára, így már összesen 35 termék rendelkezik a matricával - közölte a pálinkákat minősítő WESSLING Hungary Kft. szerdán.

Tovább a Hirado.hu cikkére

 

 

Tényleg rosszabb a magyar Coca-Cola?

Az Index a WESSLING laboratóriumaiban vizsgáltatott meg számos terméket és az eredmény: nincs drasztikus különbség a kelet-európai és a nyugati termékek között.
Az Index teljes cikke itt olvasható.



Mennyi a méreg a hazai zöldségben?

Három ország boltjaiban és piacain vásároltak zöldségeket és gyümölcsöket az Index munkatársai, hogy a WESSLING laboratóriumaival együttműködve kiderítsék, mennyi növényvédő szerrel kell megküzdenie szervezetünknek.
A teljes cikk itt olvasható.



Vitamin kontra déli gyümölcs
"Vajon miben van több vitamin a természetes gyümölcsben vagy a vitaminkészítményekben?" Az MTVA Megoldások Magazinja Élelmiszervizsgáló Laboratóriumunk segítségével elemezte a kérdést.

Az eredmény az alábbi videóban tekinthető meg.

 


"Desszertnek port, vagy tablettát - mikroszkóp alatt a különböző táplálékkiegészítők"
Az MTVA Megoldások Magazinja Élelmiszervizsgáló Laboratóriumunk szakértelmét kérte étrend-kiegészítők és sportolóknak szánt különleges táplálkozási célú élelmiszerek vizsgálatához.
A műsor videója itt tekinthető meg.

 


Az Index lefőzte a gyilkos Attraktort
Az Index felkérésére két pálinkát értékelt szakértő kollégánk a WESSLING Hungary Kft. Élelmiszervizsgáló Laboratóriumában.

A pálinkafőzésről és értékelésről készült teljes videó itt tekinthető meg.

 

 

Megoldások Magazinja - műsorok

Az MTV Megoldások Magazinja 2011. decembere óta rendszeresen forgat Élelmiszervizsgáló és Mikrobiológiai laboratóriumainkban, majd kedd délutánonkénti stúdióbeszélgetés keretében a vizsgálati eredményeink alapján szakértőnkkel elemzik a nagyközönséget érdeklő, élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket.

Az eddigi adások riportjai az alábbi videókban tekinthetők meg:
Fogkrémek - 2012. 12. 11. - a 39 p. 20 mp-tőlTej, kenyér - 2012. 12. 04. - 11 p. 55 mp-től

Borok - 2012. 11. 27.5. p. 58 mp-től
Konzervek - 2012. 11. 20. 3.p 15 mp-tőlSütőtök, hús, tojás... - 2012. 11. 13.12. p. 15 mp-től


Leteszteltük felszíni vizeinket
"A Balaton vizét többnyire meg lehet inni, a Duna minősége egyre javul, a Tisza pedig a ciánmérgezés óta nem került be a hírekbe. Bár felszíni vizeink minőségét a hatóságok folyamatosan ellenőrzik, úgy gondoltuk, nem árt egy kis civil kontroll: két nap alatt 1500 kilométert vezetve, összesen tíz mintát vettük a legnépszerűbb természetes vizű strandokon."
Az eredmény, a teljes cikk itt olvasható

 

 

Mennyi a méreg a dinnyében?

"Ha elfogadtuk, hogy a Balaton vízszintje rendszeresen változik, és ha megnyugodtunk, hogy a vízbe nyugodtan bele lehet menni, mert mikrobiológiailag kifogástalan, akkor már csak egy dolog hiányzik a nyaraláshoz: egy jó szelet dinnye. De vajon nyugodtan falatozhatunk, vagy benfluralin-hegyeket és tiametoxam-halmokat eszünk meg minden egyes túlpermetezett dinnyével? A dinnyék növényvédőszer-tartalmának ellenőrzésével folytatódott az Index civilkontroll-sorozata. A vizek állapotának felméréséhez hasonlóan ezúttal is a Wessling Kft budapesti laboratóriumának segítségét kértük ahhoz, hogy a tervszerűen találomra vásárolt gyümölcsöket bemérve kiderüljön, milyen veszélye lehet annak, ha az ember a nyár egyik legfontosabb sportjának, a dinnyezabálásnak hódol."
A teljes cikk itt olvasható