Hogyan segíthet egy laboratórium az önkormányzatoknak?

Talán első hallásra nehéz elképzelni, mi dolga lehet egy vizsgálólaboratóriumnak egy település életében. Gyomaendrőd város és a WESSLING Tudásközpont közös kezdeményezése során azonban kiderül: nagyon is sok! Megvizsgálják a település felszíni vizeit, termálvizét, a vasútvonal zajterhelését, a helyben fogott halak húsát, és még a környéken termő, számos termék alapanyagául szolgáló homoktövis biominősítéséhez is hozzájárulnak.

A WESSLING Hungary Kft. Magyarország vezető analitikai laboratóriumaként hosszú évek óta kiemelt jelentőséget tulajdonít a társadalmi szerepvállalásnak, illetve a lakosság és a gazdasági szereplők széles körű tájékoztatásának az általa végzett tevékenységekről az élelmiszer- és gyógyszervizsgálatok, valamint a környezetvédelem és szaktanácsadás területén.

Ennek keretében ajánlotta fel Gyomaendrőd önkormányzatának több szolgáltatását is, mert úgy vélték, hogy az önkormányzat a laboratóriumi vizsgálatok eredményei ismeretében hatékonyabban és sikeresebben tud fellépni területén felmerülő problémák feltárása és kezelése, a város fejlesztése, továbbá finanszírozási források igénybevétele érdekében.

Mindezt Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere, illetve Dr. Zanathy László, a WESSLING Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a szóbeli megállapodás után szerződésben is megerősítették. A vizsgálatokat a laboratórium a társadalmi felelősségvállalása keretében végzi el, az önkormányzat pedig a helyszíneket biztosítja, valamint szakértői segítséget nyújt a projekt során.

 

A mintavételek több helyszínen zajlottak: a Körös és a holtágak vizét három ponton is megvizsgálják, sőt, még iszapmintát is vettek, illetve a helyben fogott halak húsát is elemzik. Mindezzel fontos információkat nyerhet a város a későbbi fejlesztésekhez. Komoly problémát okoz a pályaudvar környékén a vonatok zaja. A WESSLING egyik szakembere ezért közel fél napon keresztül mérte a terület zajszennyezését, a vasúti menetrenddel összevetve hamarosan részletes elemzést készít, amely a jövőben több intézkedés alapjául is szolgálhat. Az önkormányzat egyik fontos kezdeményezése a homoktövis-termesztés. A növény vitaminokban gazdag bogyójából számos termék (többek között lekvár, szörp) készül, a termesztés vegyszerek nélkül zajlik, a bio minősítés előkészítéséhez ezért a laboratórium munkatársai mintát vettek a talajból, valamint magát a homoktövist is megvizsgálják élelmiszeranalitikai szempontból. A mintavételi nap végén ellátogattak a helyi termálfürdő kútjához is, amelynek vizében nyomelemeket keresnek majd.

 

A mintavételek szeptember 23-án Toldi Balázs Polgármester és Varju Róbert szakmai vezető segítségével, valamint számos helyi kolléga támogatásával sikeresen megtörténtek, a laboratóriumi vizsgálatok jelenleg zajlanak, az eredményekről pedig az önkormányzat vezetésével egyeztetve közös sajtótájékoztatón számolunk be októberben.

Környezetvédelmi vizsgálatainkról itt tájékozódhat.