Tizenöt fát ültettünk a WESSLING Tudásközpontban

A díszcseresznyék és csepleszmeggyek nemzetközi bringaversenyünk nyereményeiként kerültek újpesti laboratóriumunk kertjébe.

A WESSLING-cégcsoport 2021-es nyári kerékpárversenyén a nemzetközi laboratóriumhálózat 55 munkatársa összesen 7200 kilométert tett meg, a kollégák számára indított sportesemény kiírása alapján összesen 36, Magyarországon 15 facsemetét ültettünk el.

A verseny során két fontos célt határoztunk meg: a klímavédelmet és az egészséges életmód támogatását. Mindkettő nagyszerűen sikerült, hiszen több, mint félszáz kolléga pattant nyeregbe. Azt határoztuk el, hogy minden egyénileg megtett 200 kilométer után ültetünk egy fát.

Ezen felül a három első helyezett és a tombola két nyertese saját fát kapott, így jött össze egy hét alatt a 36 csemete. Magyarországról Kocsisné Bárdos Györgyi nyerte el a díszcseresznyét, amelyet felajánlott a WESSLING Tudásközpont számára, így tehát mostantól – a többi tizennéggyel együtt – ez a növény is a kertünket ékesíti.

Idén is Superbrands-díjas a WESSLING!

Laboratóriumunk immáron negyedik alkalommal kapta meg a Superbrands Business díjat, melyről itt tájékozódhat.

Bővebben